Hadd osszam meg az elváltaknak segítő kezet nyújtó gyülekezetek legjobb gyakorlatait!

Megkérdeztem a barátnőmet, hogyan reagált a gyülekezete arra a hírre, hogy válni készül. Így panaszkodott: „Amikor belépek a gyülekezetbe, úgy érzem magam, mint valami modern kori Hester Prynne, csak én nem skarlátvörös ’A’ betűt viselek, hanem mintha egy nagy ’E’ betű lenne a homlokomon. Kevesen tudják, hogyan viselkedjenek velem. Úgy érzem, néhányan sajnálnak, jó páran semmibe vesznek, sokan pedig egyenesen elutasítanak. Nem tudom, mit mondjak, és ők sem. Lehet, hogy új gyülekezetet kell keresnem, vagy távol kell maradnom a gyülekezettől egy darabig, amíg kibogozom ezt az egészet.”

Milyen szívfájdító, hogy elutasítást tapasztalt éppen arról a helyről, ahol gyógyulást és reményt kellett volna kapnia! A lelkigondozók gyakran hallanak hasonló dolgokat ügyfeleiktől. Diana Garland így ír: „Ahelyett, hogy a gyülekezet lenne az a hely, ahol megoszthatják terheiket másokkal, vannak családok, amelyek úgy vélik, hogy családi életük legfájdalmasabb terhe… szégyenteljes, és ezért el kell rejteni a gyülekezet elől. A gyülekezetek néha valóban inkább lelövik a sebesülteket, minthogy gondjukat viselnék. Ha egy házaspár elválik… sokszor kellemesebb otthagyni a gyülekezetet, mint ott keresni a támogatást és törődést.”¹

Pedig úgy lenne jó, hogy a gyülekezet legyen a legelső hely, ahova a fájó szívű emberek fordulnak, nem pedig ahonnan szép csendben el akarnak menni.

David és Lisa Frisbie így írnak: „A gyülekezetek valószínűleg nem szándékosan képviselik ezt. Az elváltak mégis azonnal úgy érezhetik, hogy már nincs ott a helyük.”² Az emberek többsége tisztában van azzal, hogy a válás az egyik legstresszesebb életesemény, sok gyülekezet mégsem használja ki ezt a lehetőséget arra, hogy megossza Krisztus szeretetét, aki azt mondta: „Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket” (János 15,12).

Elizabeth Marquardt szerint az egyház csak az eseteknek mintegy huszonöt százalékában nyújt segítséget a váláson áteső családoknak.³ Ez azt jelenti, hogy gyülekezetek ezrei elszalasztják az alkalmat, hogy számtalan fájó szívű ember felé szolgáljanak, beleértve azokat is, akik jelenleg a gyülekezethez tartoznak, és azokat is, akik nem. Az elváltak felé végzett szolgálat olyan mező, amely megérett az aratásra (János 4,35).

Hogyan segíthet a gyülekezet azoknak az egyéneknek és családoknak, akik a válás szívfájdalmát átélve szenvednek? Hadd osszam meg az elváltaknak segítő kezet nyújtó gyülekezetek legjobb gyakorlatait!

Fordulj a gyülekezethez!

Fordulj gyülekezeted tapasztalt tagjaihoz! Toborozz szellemileg erős tagokat, akik átélték a válás fájdalmát, és meggyógyultak belőle, akár személyesen, akár elvált gyermekek szüleiként, vagy elvált szülők gyermekeiként! Biztasd és tanítsd őket arra, hogy álljanak oda a válófélben levők vagy frissen elváltak mellé, és barátkozzanak velük! Sokszor egyetlen ember jelent hatalmas változást egy válófélben levő személy életében – ő jelenti a fordulópontot az új irány felé. Alakítsatok ki a 2Korinthus 1,4-hez igazodó légkört: „[Ő] megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket.”

A gyülekezetek végezhetik ezt egyesével, szervezett vagy kötetlen formában, esetleg támogató csoportok keretében.

Nézz szembe a valósággal!

Foglalkozz a válást kísérő érzelmi szükségletekkel! Állj oda az érintett személyek és családok mellé az érzelmek – a harag, elhagyatottság, depresszió, tanácstalanság, elárulás, elutasítottság, aggódás, kétségbeesés, bűntudat és szégyen – zűrös és kiszámíthatatlan kavalkádjában! Kérd meg őket, hogy osszák meg történetüket és érzéseiket külön-külön vagy csoportokban! Alakíts ki együttérző légkört a tagok körében! Legyen a gyülekezet biztonságos menedék a külön élő és elvált emberek számára, ahol felvállalhatják gondolataikat és érzéseiket! Nézz szembe a ténnyel, hogy sok válás esetén a hűtlenségé a főszerep!

Ne hígítsd fel a beszélgetéseket a kellemetlen témák kerülésével! Ne félj beszélgetésbe elegyedni az egyedülálló személy és a szexualitás tabunak számító témájáról! Aki újra egyedülálló lesz, annak mindenképpen küzdelmet jelent ez a terület.

Timothy Keller azt mondja, azoknak az egyedülállóknak, akik a tisztaság útján akarnak járni, „szükségük van keresztény közösségre… fontos, hogy olyan közösséghez tartozzanak, ahol az egyedülálló személyek nem a világi mércék – a testi szépség és vagyon – alapján választanak párt… Ezt a közösséget jellemezze nyílt, felszabadult megvitatása annak, hogyan működik az életben és a kapcsolatokban a Biblia szexszel kapcsolatos álláspontja! Minél gyakrabban gondolkodnak az egyedülálló és házas keresztények együtt az erről szóló igei tanításról, annál nagyobb támogatást éreznek az egyedülállók, amiért kitartanak mellette.”⁴ Készülj fel, hogy útmutatást és bátorítást tudj nyújtani nekik, hogy Istent dicsőítő döntéseket tudjanak hozni szexszel áthatott kultúránkban!

Mutasd be nekik Krisztus szeretetét!

Az irgalmasság diadalmaskodik az ítéleten (Jakab 2,13). Hidakat vagy gátakat állítottál fel az agapé szeretet kimutatásával kapcsolatban? Mutasd be Krisztus szeretetét, mialatt az elvált személy feldolgozza fájdalmát! A Frisbie-házaspár szerint „Ha valakinek rendelkezésére áll egy személy, aki tárgyilagosan meghallgatja, az segíthet, hogy stagnálás helyett növekedjen, és ne ragadjon le a múltban, hanem bizakodva induljon a jövő felé.”⁵ Hallgasd meg őket készségesen; hadd mondják el a történetüket! „Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét” (Galata 6,2). Lelkipásztorként a szószékről is említsd meg és ismerd el, milyen sajátos módon szenvedhet bárki, akit érint a válás, különösen a hagyományosan családinak számító ünnepeken (karácsony, húsvét, anyák napja, apák napja)! Ha tapintatos vagy ilyenkor, abból érezni fogják, hogy nem feledkeztél meg a fájdalmukról.

Szervezz gyermek- és tiniprogramokat!

Szánj időt és forrásokat arra, hogy foglalkozzatok a válás által érintett gyermekek érzelmi szükségleteivel és bizonytalanságával! A legtöbb esetben gyermekeket is érint a válás. A Máté 18,5-ben Jézus azt mondja: „aki befogad egy ilyen kisgyermeket az én nevemben, az engem fogad be”. Garland így ír: „A nagyobb gyermekeknek és a serdülőknek segítséget jelenthet, ha tudnak a gyász folyamatáról, és tudják, hogy nincsenek egyedül. […] A gyerekeknél visszatérő gond a szorongás és harag; a szomorúság és a titkolt vágy a szülők kibékülésére; a megnyirbált önértékelés és hogy saját magukat hibáztatják, ha a nem velük élő szülő alig vagy egyáltalán nem keresi a kapcsolatot; a bűntudat, mert azt hiszik, talán ők okozták a válást; az, hogy kétfelé húz a szívük; az izgatottság és szorongás, ha a szülő újra randizni kezd; a versengés a szülő(k) új párjával; a düh, ha az új pár megpróbál aktív szülőszerepet vállalni; az összezavarodottság és szerepzavar egy új házasság esetén. Egy hitközösségben az érző szívű felnőttek és kortársak biztos menedéket jelenthetnek; lehetőséget arra, hogy kifejezzék érzéseiket, támogatásra leljenek és határt szabjanak a családi fájdalomnak, hogy helyreállhasson a játék, a normális gyermeki/ifjúkori tevékenység. Ez a támogatás érkezhet kötetlen formában a barátok részéről, vagy úgy is, ha részt vesznek rendszeres gyülekezeti programokon tapintatos felnőtt vezetők társaságában. Lehet iránymutató jellege is, a gyerekek és serdülők számára tervezett válási önsegítő csoportok programjai révén.”⁶

Azt, hogy a gyerekek hogyan tekintenek a gyülekezetre, és mennyire ragaszkodnak majd hozzá felnőttként, nagy mértékben befolyásolja az, hogyan viszonyult a gyülekezet a szüleikhez a válás során. Elizabeth Marquardt, Amy Ziettlow és Charles E. Stokes, a Does the Shape of Families Shape Faith? (A családok formája alakítja a hitet?) című könyv szerzői a következőket javasolják a pásztoroknak, ifjúsági szolgálóknak:

• Teremts biztonságos környezetet a váláson áteső gyerekeknek!
• Hallgasd meg a kérdéseiket, és hagyd, hogy megküzdjenek a hit értelméért!
• Mutass példát a hitre!
• Ha házas vagy, legyen példamutató házasságod! A fiatalok, akik felé szolgálsz, figyelik, hogyan viselkedsz a társaddal, és hogyan éled meg a házassági fogadalmadban tett ígéreteket.
• A válás komoly alakító erővel bír az ember élettörténetében. Amikor valaki az életéről beszél, vagy hitvallását fogalmazza meg, fontos, hogy a válást se hagyja ki belőle.
• Legyél őszinte, és hallgasd meg őket!
• Azzal, hogy elismered a válás traumáját vagy sebét egy fiatal életében, prófétai szerepet vállalsz, mellyel megnyithatod az ajtót a gyógyulás és a reménykedés előtt.⁷
• Igyekezz létrehozni egy szolgálatot a mozaikcsaládok és az őket jellemző sajátos kihívások kezelésére!

Döntsd el, hogy kifelé fordítod a figyelmedet!

Dolgozz ki lehetőségeket arra, hogy aki a gyógyulás útjára lépett, részt vehessen a szolgálatban, hiszen a gyógyulás egyik legjobb módja az, ha szolgálunk mások felé. Azokat az elváltakat, akik már előrébb tartanak a gyógyulás útján, céltudattal és megelégedéssel töltheti el, ha segíthetnek másoknak is végigjárni ezt az utat. Tervezz programokat ehhez!

A válás utáni felépülés inkább maratoni, mint sprintfutás. Ismerd fel, hogy a helyreállás hosszú folyamat lesz! Nagy valószínűséggel legalább két évbe telik, mire az érintett felek újra „stabilnak” érzik magukat. Az ilyen jellegű programokhoz sok türelemre és kitartásra van szükség. Tanítsd és emlékeztesd őket arra a reménységre, amelyről Pál beszél a Róma 12,12-ben: „A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók, az imádkozásban állhatatosak”!

Bármilyen elváltakkal foglalkozó program fontos alkotóeleme lehet az a tulajdonsága, hogy gyülekezetbe nem járó embereket, a nagyobb közösséget érhetjük el általa. Sokan, akik istentiszteletre nem mennének el, készek elmenni a gyülekezetben működtetett önsegítő csoportba, különösen, ha tudják, hogy nem előfeltétel a gyülekezeti tagság. Ha már oda járnak, a gyülekezet tájékoztathatja őket más tevékenységekről és programokról, meghívhatja őket istentiszteletre, és legfőképpen megoszthatja Krisztus szeretetét velük és gyermekeikkel. Mike Clarensau így ír: „Érdemes küldetésben gondolkodnunk. Jézus nem csak csevegni ment a samáriai kúthoz. Simon házánál is azért tanúsított szeretetet a parázna nő iránt, hogy az kapcsolatba kerülhessen Teremtőjével. […] Azzal, hogy szeretetet tanúsított, az örömhír a címlapra került, és a gyógyításról szóló sorok nem csupán a csodák terjesztésére szolgáltak. A szeretet volt az üzenet, és a szeretet változtatta meg az életeket.”⁸

Hatástalanítsd a konfliktust, biztass megbékélésre!

Igyekezz semlegesíteni a konfliktust a válófélben levő vagy válást mérlegelő pároknál! Beszélgess el a válást kezdeményező féllel, kiemelve a békülés eshetőségét, a benne rejlő lehetőségeket és pozitív eredményt! Ez azt jelenti, hogy foglalkoznod kell a válás által érintett emberek legnehezebb döntésével – a megbocsátással. Ez az egyik legnagyobb kihívás, de talán nincs is, ami fontosabb, vagy nagyobb boldogságot ad. Hogyha olyan párokat lelkigondozol, akik küszködnek, hogy együtt maradjanak, segíts meglátniuk, hogy ha a nézeteltéréseik elsimításán dolgozni ijesztően nehéz feladatnak tűnik is, a válás folyamata is az. Ha pedig mindenkinek úgyis dolgoznia kell a saját problémáin, akár elválik, akár nem, miért ne biztatnád őket arra, hogy próbáljanak meg a lelkigondozás során megküzdeni a problémáikkal, mielőtt a válást választanák?

Hagyatkozz az Úrra!

Hagyatkozz Istenre, hogy Ő vezérelje és tartsa meg az elváltakat gondozó szolgálatot! „Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők. Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába óvják azt az őrök” (Zsoltárok 127,1). Kérj meg tagokat arra, hogy – egyénenként és együttesen is – rendszeresen imádkozzanak a szolgálatért! Segítsd elő a szellemi növekedés folyamatát tanítványképző programok és kis csoportok segítségével! Bármilyen helyreállás kulcsa az, hogy az Úrra hagyatkozzunk.

Akármekkora a gyülekezeted, kérd az Urat, mutassa meg, hogyan kezdhetnél el szolgálni az elváltak felé a gyülekezeten belül és kívül is! Törekedj úgy reagálni, ahogyan Jézus tette – céltudatosan és szeretettel! A válás óriási rombolást végez, de te eldöntheted, hogy figyelmen kívül hagyod, vagy elfogadod a valóságát, és bemutatod Krisztus feltétel nélküli szeretetét.

Jegyzetek

1. Diana R. Garland: Family Ministry: A Comprehensive Guide (Szolgálat a családok felé: Átfogó kézikönyv) (Downers Grove, Illinois: InterVarsity Press, 2012), 12.
2. David Frisbie és Lisa Frisbie: Moving Forward After Divorce: Practical Steps to Healing Your Hurts, Finding Fresh Perspective, Managing Your New Life (Továbblépni a válás után: A sebek begyógyításának gyakorlati lépései, új nézőpont kialakítása, új életed igazgatása) (Eugene, Oregon: Harvest House, 2006), 21.
3. Elizabeth Marquardt: Between Two Worlds: The Inner Lives of Children of Divorce (Két világ között: A válással érintett gyerekek belső élete) (New York, New York: Crown Publishers, 2005), 155.
4. Timothy Keller és Kathy Keller: The Meaning of Marriage: Facing the Complexities of Commitment With the Wisdom of God (A házasság értelme: Isten bölcsességével szembenézni az elköteleződés bonyodalmaival) (New York: Penguin Group, 2011), 227–28.
5. Frisbie, i.m., 27.
6. Garland, i.m., 234,35.
7. Elizabeth Marquardt, Amy Ziettlow és Charles E. Stokes: Does the Shape of Families Shape Faith? Challenging the Churches to Confront the Impact of Family Change (A családok formája alakítja a hitet? Felhívás a gyülekezetekhez, hogy szembesüljenek a családi változások hatásával) (New York: Institute for American Values, 2013), 63.
8. Mike Clarensau: From Belonging to Becoming: The Power of Loving People Like Jesus Did (Odatartozástól átformálódásig: Mekkora erő rejlik abban, ha úgy szeretjük az embereket, ahogyan Jézus) (Springfield, Missouri: Influence Resources, 2011), 78.